Rómeó és Júlia keletkezéstörténete
A mû eredete bizonytalan, de sorsüldözött szerelmesekrõl már az epheszoszi Xenophón is írt, a torzsalkodó családok - mint guelfek és ghibellinek, Montecchi és Capeletti néven- a középkori Cremonában és Veronában szerveztek, ütöttek pártot. Matteo Bandello 1554- es Romeo és Giulietta- változata különleges figyelmet érdemel. Tökéletes filológiai hibrid.Telibe talált reneszánsz novella, egyszerre vérpezsdítõ és könnyfakasztó, s persze nem hiányzik belõle a bölcselkedõ kegyes tanulság sem. Elõször versben szólalt meg, mint Romeus és Júlia Tragikus Históriája.Választékos versezetének ajánlásában utal rá, hogy hasonló "tárgyalatot" nemrégiben színpadon is bemutattak; elképzelhetõ, hogy Shakespeare ismerte a régi darabot. Shakespeare-nek 1595-ben téma kellett; lecsapott egy többszörösen bevált történetre, s megírta belõle a Rómeó és Júliát. A körülményeskedõ magyarázkodás, a prózai valószínûség nem érdekelte. A fatális bonyodalmat, mely eredetileg hosszú hónapok alatt fejlõdött ki, bõséges levelezéssel, fogadkozással, okokkal és indokokkal, merészen összevonta. Gyorsította az iramot, elhagyott minden kerülõt, fölösleget. De ahol kellett, körültekintõen járt el, hozzáadott és kiemelt: Mercutio az õ leleménye. A forrásmûvekben a név viselõjének egyetlen tulajdonsága, hogy a keze " jégnél fagyosabb" . Shakespeare ebbõl a hideg kézfogásból hamleti jellemet varázsolt elõ. S még nagyobb varázslat, amit a címszereplõkkel mûvelt. A gyalogjáró " igaz történetbõl" szökellõ, sziporkázó táncjáték lett: se krónika, se komédia, se tragédia; azaz mind együtt- igazi Shakespeare-darab: a lírai fogantatású és költõi felfogású színpadi realizmus remeke. Létrejöttét a szonettezõ poéta és a színházi szakember szerencsés egymásra találásának köszönheti. Shakespeare 1595 nyarán az inspiráció lázában égett! Ez az átszellemült sietség ( egy sûrû élmény már a robbanásponton, de még a detonáció elõtt ) : ez a mindenkori avantgárd átütõ hatásának a titka. Ezt is csodálhatjuk a Rómeó és Júliá-ban. |